Lecsökkent a spamek száma – Fesztiváloznak?

Meglepetten tapasztaltuk, hogy ma alig érkezett spam.  Lehet, hogy fesztiváloznak a spammelők, vagy rájuk rohadt a számítógépük ebben a melegben, esetleg hőgutát kaptak, nekünk egyforma öröm bármelyik. A cél szentesíti az eszközt.

Persze nem kell azt hinni, hogy egyáltalán nem érkezett egy sem, néhány tapló azért talpon van még mindig. Az akarokegyilyet.hu ma is telekúrta a postaládánkat szarral, így a nagytakarítás ma sem maradhatott el, és kaptunk párat a magicbelt-hu.com gagyiküldő oldaltól is, valamint az ugyismegveszel.hu ma egy másik oldalról linkelte a szart, ma-minden-felaron.com a weboldal címe, de onnan azonnal átpattint. Mindenesetre jó gagyi ma még a spamjük is, nemcsak amit árulnak, a hosszú ékezetes betűk rendre hiányoznak, mint a jó ízlés az küldőjükön. Na sebaj, ma kevesebb szart akartak ránk sózni, már ez is haladás. Nincsenek kétségeim, mert Email Emil ahogy kitombolta magát valamelyik fesztiválon, begombázva úgyis az lesz az első dolga, hogy kiküldjön párszázezer levelet, ha észreveszi, hogy az ágyneműtartóban ottmaradt néhány kínai bizbasz, amit el kellene adni jó drágán.

Aki ilyen levelet kap, és nem kérte,  a legegyszerűbb azonnal jelezni a hatóságoknak, hogy egy kicsit tágítsák ki a világnézetüket. Javaslom a Fogyasztóvédelmi Főfelügyeletet, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, és ha valakinek több ideje van, akkor az összes kapcsolódó hivatalt.

 


Comments

comments